Vígjáték
Gyulai Várszínház
5700 Gyula Kossuth u. 13.
Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. A Várszínház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, a musical, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajainak legjobb előadóival és előadásaival várja a látogatókat. Az utóbbi években a hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. 2005 óta rendezzük meg a Shakespeare Fesztivált, amelyre neves hazai és külföldi előadásokat hívunk meg. A vár mellett a pazar látványt nyújtó tószínpadon és a város különböző pontjain felállított színpadokon is tartunk bemutatókat, igazi fesztivált varázsolva az Alföld gyöngyszemének tartott Gyulára, amely 2008-ban elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet. 1996-tól a Kossuth utca 13. szám alatt működik a Gyulai Várszínház Kamaraterme, ahol az ősztől tavaszig tartó szezonban befogadó színházként színi előadásokat, előadói esteket, koncerteket, táncházakat rendezünk. 1999-ben nyílt a Kamaraterem előterében a Kamaragaléria, ahol neves alkotók képzőművészeti és fotókiállításait láthatják a nézők. Nyitva: 2012. június 1-től de.: 10:00-12:00 és du.: 15:00-18:00 óráig. 2012. július 1-től augusztus 12-ig: de.: 10:00-12:00 és du.: 15:00-21:00 óráig.
Aktuális műsor – 18 program
18 program
Vígjáték
Mozgásszínház A. P. Csehov: Cseresznyéskert
Irodalom Franz Kafka - Czene-Polgár Donát: Az átváltozás
Vígjáték EgyÉletem - Csuja Imre
Próza Móricz Zsigmond: Barbárok
Opera / Operett Huszka Jenő: Lili bárónő
Vígjáték Georges Feydeau: Bolha a fülbe
Kortárs dráma Krasznahorkai László: Sátántangó
Musical Richard Rodgers - Oscar Hammerstein: A muzsika hangja
Kortárs dráma Székely Csaba: Egy diktátor születése
Klasszikus színmű Székely János: Caligula helytartója
Színmű Friedrich Dürrenmatt: Angyal szállt le Babilonba
Dráma Radu Afrim: Ház a blokkok között
Dráma Alina Nelega: Améli sóhaja
Dráma Németh László: Iszony
Mesejáték / Bábjáték Thuróczy Katalin - Arany Tamás: Keszekusza varázspálcája
Zenés színmű Can Themba – Barney Simon – Mothobi Mutloatse – Kovács Adrián: Az Öltöny
Vígjáték Anton Pavlovics Csehov: Ivánka bácsi
Nincs találat erre a keresésre.