Koncert, zene
Kossuth Művelődési Központ
2700 Cegléd Kossuth tér 5/a
A ceglédi művelődési központ épülete a Kossuth téren található, mely 1927-ben Ipartestületi Székháznak készült. Abban az időszakban reprezentatív megjelenése miatt “kultúrpalotának” is nevezték, színházterme 1985-ben került felújításra. Azóta is városunk egyik legjelentősebb kulturális létesítménye, melyet városközponti elhelyezkedése is jellemez. Épületegyüttese a korszerű közművelődési formák mellett egyéb, a lakosság szabadidejének hasznos eltöltését szolgálja az értékek közvetítésének szem előtt tartásával. április 1-je óta intézményünk Kossuth Művelődési Központ Nonprofit Kft-ként működik. Színházterem: Közel 500 fős befogadó színháztermünk a kor követelményeinek megfelelő hang-, fény, és színháztechnikával rendelkezik. Minden színházi évadban különböző műfajú előadásokat láthat a közönség havonta több alkalommal. Rendszeresen helyet biztosítunk alkalmankénti műsoroknak, rendezvényeknek, amelyek szervezése, lebonyolítása, a feltételek biztosítása szintén feladatunk, de szólni kell az iskolák sikeres diáknapjairól, városi rendezvényekről is. Kamaraterem: A felújított kamaratermünk pódiumelőadások, zenei rendezvények, tanácskozások, konferenciák, színhelye. Galéria: A Ceglédi Galériában rendezett kiállításokkal közvetítjük a vizuális kultúra értékeit, melyhez a tárgyi (paraván, tárló, posztamens) és fénytechnikai feltételeink egyaránt adottak. A fotó-, ipar-, és képzőművészet amatőr és hivatásos alkotóinak munkái láthatók egész évben.
Aktuális műsor – 4 program
4 program
Koncert, zene
Rock / Pop ROCKBALLADÁK GYERTYAFÉNYBEN
Koncert, zene Áradás Projekt lemezbemutató koncert
Vígjáték Boeing Boeing - Leszállás Párizsban / vígjáték két felvonásban
Nincs találat erre a keresésre.