A diótörő
Magyar Állami Operaház · Budapest
Csajkovszkij Diótörője évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen része szerte a világban és a budapesti Operaházban is. A korábbi, hosszú éveken át repertoáron levő, mára szinte muzeális változat emlékének adózva, 2015 karácsonyára egy újragondolt, a klasszikus balett hagyományait követő, de a 21. század táncművészeti és látványvilágbeli elvárásainak megfelelő, új kiállítású darab született. A klasszikus zenei anyagra egy igazi Diótörő-specialista, a nemzetközi hírnévnek örvendő Wayne Eagling és a társulatot igazgató Solymosi Tamás koreografált új mesebalettet. A Magyar Nemzeti Balett életében először készített ilyen világszerte elismert művész a társulat tagjaira szabott, a helyi jellegzetességeket is figyelembe vevő koreográfiát, amellyel a karácsonyi varázslat még látványosabb, még táncosabb változatban kerül a közönség elé. „Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiája új, korszerű és kellően fényes, ugyanakkor egyfajta főhajtás a legendásnak is mondható Vaszilij Vajnonen- és Oláh Gusztáv-féle alkotás előtt. Rományi Nóra jelmezei klasszikusak, szépek, időtállóak.” (Kiss Eszter Veronika, Mno.hu) Karmester. Dénes-Worowski Marcell, Dobszay Péter, Thomas Herzog, Hontvári Gábor, Teremi Dárius Karmester: Tóth Sámuel Csaba Közreműködik a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Állami Operaház Zenekara és Gyermekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. Oláh Gusztáv nyomán a díszlettervező: Vavrinecz Beáta Jelmeztervező: Rományi Nóra Betanító balettmester: Wayne Eagling A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett Próbavezető balettmester Aradi Mária, Balaban Cristina, Beliaevskii Stanislav, Dunets Anastasia, Forbat James, Kohári István, Leblanc Gergely, Pongor Ildikó, Solymosi Tamás, Szirb Győrgy A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította Chernakova Olga, Kirejko Dmitrij Taraszovics, Kovács Dénes, Radina Dace, Yakushkina Nataliia
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. nov. 20. péntek, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 21. szombat, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 22. vasárnap, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 25. szerda, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 27. péntek, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 28. szombat, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 28. szombat, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 1. kedd, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 3. csütörtök, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 5. szombat, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 5. szombat, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 6. vasárnap, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 6. vasárnap, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 8. kedd, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 10. csütörtök, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 12. szombat, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 12. szombat, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 14. hétfő, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 15. kedd, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 19. szombat, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 21. hétfő, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 21. hétfő, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 22. kedd, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 22. kedd, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 24. csütörtök, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 25. péntek, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 26. szombat, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 26. szombat, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 27. vasárnap, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 28. hétfő, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 29. kedd, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 29. kedd, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 31. csütörtök, 13:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 31. csütörtök, 21:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 1. péntek, 14:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 2. szombat, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 2. szombat, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 3. vasárnap, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 7. csütörtök, 19:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 9. szombat, 11:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 9. szombat, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2027. jan. 10. vasárnap, 18:00 Jegyvásárlás →