Beethoven 5. Concerto Budapest 26/27 V3
Concerto Budapest · Budapest
BEETHOVEN: Házavatás-nyitány, op. 124 BEETHOVEN: 4. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58 BEETHOVEN: 6. (F-dúr, „Pastorale”) szimfónia, op. 68 Elisabeth Leonskaja zongora Vezényel: Keller András A varázslatos kisugárzású Elisabeth Leonskaja a Concerto Budapest beethoveni hétvégéjének záró koncertjén azt a G-dúr zongoraversenyt adja elő, amelynek nyilvános bemutatója 1808-ban a hallásától szinte már teljesen megfosztott komponista legutolsó fellépése volt zongoraverseny szólistájaként. Ugyanezen a maratoni hosszúságú és vegyes fogadtatású bécsi zeneszerzői esten, muzikális akadémián hangzott fel első ízben közönség előtt a VI. szimfónia, vagyis a „Pastorale”, amely zenéjével deklaráltan, sőt programszerűen „a vidéki élet emlékeit” idézte. Az érkezést kísérő derűs érzések ébredése, majd nyomában a madárdalos patakparti jelenet, a paraszti mulatság és a vihar képei, végül a vihar elültével támadó örömteli és hálás érzések bizonyosan ezúttal is a szimfónia ragadványnevének megfelelő, pasztorális hangulatot teremtenek majd a közönség körében. Amíg e két remekmű premierjére a Theater an der Wien falai között került sor, addig a koncertet indító Házavatás-nyitány egy másik színház, az újjáépített Theater in der Josefstadt 1822-es megnyitásának ünnepi alkalmára készült – és kedvelt koncertszám lévén pozíciója legalább annyira szilárd, mint a máig működő, népszerű bécsi teátrumé.
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2027. febr. 13. szombat, 19:30 Jegyvásárlás →