Brahms: Német requiem

Magyar Rádió Művészeti Együttesei · Budapest

Mint oly sok nagyszabású Brahms-kompozíció a Német requiem is hamar eljutott a magyar közönséghez, a mű 1884-ben a Pesti Vigadóban hangzott el itthon, és már a főpróbát is óriási érdeklődés övezte. Az egykori beszámolók szerint Bellovics Imre karnagy mindent elkövetett, hogy a koncert megfeleljen a felfokozott várakozásnak. A darab szövegét Brahms állította össze a Szentírás különböző könyveiből. Felhasználta a zsoltárokat, evangéliumokat, az apostolok leveleit, profétai könyveket, két esetben pedig apokrif szövegrészleteket is megzenésített. Brahms a választott szövegeken keresztül mindegyik tétel középpontjába a halál gondolatával foglalkozó embert állította. Horusitzky Zoltán – Kodály egykori zeneszerzés-növendéke a Zeneakadémián – 1938-ban úgy látta, hogy ez a darab valójában nem liturgikus mű, nem gyászmise. Sőt még a hangulata is más. Minden rész az örök boldogság utáni vágyódásról szól. „Sóvár lelkem úgy vágyódik, óhajt, hogy láthassa a Te szent pitvarodat” – hangzik benne a zsoltár. A mű lelkivilága a vágyódás az eljövendő világ után: „mert e földön itt nincs örök hazánk”. Horusitzky szerint Brahms nem fest „metafizikai világot, hanem csak annak tükröződését az ember örök nosztalgiájában. Vágyódás és megnyugvás egy­szerre. Nem reális, nem is transzcendentális, nem ragyogóan derűs, nem is sötét borongású zene, hanem mindez együttvéve”. J. Brahms: Német requiem  Vezényel: Héja Domonkos Közreműködik: Szemere Zita szoprán Kálmándy Mihály bariton Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté

Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:

Brahms: Német requiem

Időpontok