Cimbalmos szólók, duók és kvartettek – improvizáció, népzene, komolyzenei crossover - VILÁGRASZÓLÓ

Müpa · Budapest

A sorozat zenész-házigazdája idén is a hangszer nemzetközi „nagymestereként” tisztelt Balogh Kálmán lesz. Az ő egyik kedvence, volt tanítványa a moldáv származású, Magyarországon élő Ivan Curtean, aki a komolyzene és a román népzene terén egyaránt világszínvonalú muzsikusnak számít. Tárkány-Kovács Bálint a popzenében ért el sikereket az elmúlt évtizedben, de nem szakadt el a népzenétől sem: triójával 2022-ben magyar népzenei albumot jelentetett meg Cimbalomprímás címmel. Csurkulya József a Besh o droM együttes zenészeként járta be a világot, majd néhány éve szólókarrierbe kezdett – a klasszikus és a népzene mellett a jazz világában is otthonosan mozog. A koncerten szólók, duók és triók egyaránt hallhatók lesznek, sőt a zárószámban a négy kiválóság együtt muzsikál majd. A fellépőkkel a koncert előtti pódiumbeszélgetésen is találkozhatunk – a szerkesztő, Liber Endre kérdezi őket. cimbalom  Csurkulya József Ivan Curtean Tárkány-Kovács Bálint Balogh Kálmán Tárkány-Kovács Bálint trió: cimbalom - Tárkány-Kovács Bálint brácsa - Fekete Márton nagybőgő - Molnár Péter  Rendező: Müpa

Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:

Cimbalmos szólók, duók és kvartettek – improvizáció, népzene, komolyzenei crossover - VILÁGRASZÓLÓ

Időpontok