Egy dán építész Párizsban (Törőcsik)

Uránia Nemzeti Filmszínház · Budapest

Rendező: Stéphane Demoustier Szereplők: Claes Bang, Sidse Babett Knudsen, Xavier Dolan François Mitterand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen (Claes Bang – A négyzet, Az Északi) nyer egy modern, a háborús hódítások helyett a humanizmusnak emléket állító diadalív tervével. Mitterand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelhesse a gigantikus projektet. A tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen makacssága legfontosabb szakmai támasza, egyben felesége (Sidse Babett Knudsen – Borgen, The Duke of Burgundy) számára is próbatételt jelent. Az építész felvállalja a víziója megvalósulásának akadályt állító komoly vitákat, az elsőre megvalósíthatatlannak tűnő építészeti megoldások miatt a kivitelezőkkel éppúgy, mint a politikai érdekek mentén lavírozó elnökkel. A ma is Párizs elővárosában található, grandiózus és ikonikus épület valós megépítésének körülényeit finom humorral és kiemelkedő vizuális igényességgel dolgozza fel Stéphane Demoustier rendező. A Cannes-i Filmfesztiválon debütált Egy dán építész Párizsbanakérlelhetetlen emberi természet legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba enged betekintést a kora ‘80-as évek felfűtött politikai klímájában. Díjak: Cannes 2025 - Un certain regard Bemutató dátuma: 2026.05.28. Forgalmazó: Mozinet

Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:

Egy dán építész Párizsban (Törőcsik)

Időpontok