Én, te, mi - párkapcsolati komédia

Kugler Art · Budapest

Az előadás célja, hogy egy olyan komplex közösségi színházi élményt nyújtson a résztvevők számára, amelyben lehetőségük nyílik saját kapcsolati mintáikra, problémáikra és élethelyzeteikre rátekinteni, azokra reflektálni, azokról közösen gondolkodni - és nevetni. A vizsgált élethelyzetekre kellő távolságból tekintünk rá, ebben segít az előadás átszövő humor és a játékmester. Előadásunk interaktív, a nézőknek lehetősége van kifejteni gondolataikat, meglátásaikat a jelenetek kapcsán, sőt, egy ponton arra is lehetőségük van, hogy egy bizonyos jelenet szereplőit „instruálják”, és javaslataik alapján a színészek újra eljátsszák a jelenetet. A megszólalás azonban teljesen önkéntes! SZEREPLŐK Feuer Yvette, Stubnya Béla, Rábavölgyi Tamás, Tarczali Dorina és Kemény Rozi ALKOTÓK Szöveg: a színészek improvizációi alapján: Nagy Orsolya Rendező: Szabó Veronika Társ-rendező: Feuer Yvette Dramaturg: Nagy Orsolya Részvételi színházi szakember: Szabó Veronika Játékmester: Kemény Rozi Improvizációs tréner: Elek Ányos

Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:

Én, te, mi - párkapcsolati komédia

Időpontok