Florian Helgath és a Magyar Rádió Énekkara
Magyar Rádió Művészeti Együttesei · Budapest
Florian Helgath a nemzetközi kórusélet egyik legaktívabb és legkeresettebb karnagya. 2011 óta a Chorwerk Ruhr művészeti vezetője, 2017-ben pedig elvállalta a Zürichi Énekakadémia művészeti igazgatását is. Vendégkarnagyként a világ legnevesebb kórusaival koncertezik, olyan együtteseket vezényelt, mint a SWR Vokalensemble, a RIAS Kammerchor vagy a Holland és a Bajor Rádió Kórusa. Sokféle stílusban és műfajban jártas, a kortárs zene ugyanolyan közel áll hozzá, mint a romantika vagy a barokk. Szívesen dolgozik kísérletező szellemiségű formációkkal, mint amilyen az Ensemble Resonanz, de a historikus előadói praxist is otthonának érzi. Mások mellett vezényelte már a berlini Akademie für Alte Musik együttesét. Florian Helgath tanárként is aktív, 2024 óta a Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskola kórusvezetés professzora. A közelmúltban dolgozott a Magyar Rádió Énekkarával, ezúttal 19-20. századi szerzők darabajaival érkezik. J. BRAHMS: Kvartettek, op 92 H. KOESSLER: Hymne an die Nacht (Drei ernste Chöre 2. tétel) E. RAUTAVAARA: Die erste Elegie J. BRAHMS: Geistliches Lied B. BRITTEN: Hymn to St Cecilia R. SCHUMANN: Requiem für Mignon Vezényel: Florian Helgath Közreműködik: Murata Marika zongora Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2027. febr. 18. csütörtök, 19:30 Jegyvásárlás →