Gálhidy - Gyulai - Szauer: A férfi hirtelen elkomorodik, a nő fázni kezd, nem ölték hát meg magukat
Trafó Kortárs Művészetek Háza · Budapest
Gálhidy Sára Freeszfe-s diplomarendezése gazdagon rétegzett, a realistát a szürreálissal ötvöző, a zenés színház műfaját újraértelmező munka, amelyet eddig csak rendhagyó helyszíneken, az M3-as felüljárója alatt, illetve az egykori fegyvergyár, az Arzenál Klub indusztriális tereiben játszottak a fiatal alkotók. Most először lesz színházi térben látható, ezúttal a Trafó Nagyterme válik a rituálé terévé. „Semmi sem szomorúbb annál, mint egyedül találni magunkat önmagunkkal. És beletekinteni tulajdon lelkünkbe. Messzire sodornak minket a hiábavaló szenvedélyek, beszennyeznek minket bűnös hajlamaink, betelepszik szívünkbe az ezer és ezer jogosulatlan vágy. Ha magunkba nézünk, csak a borzalmas ürességet látjuk, kegyetlen lelkiismeret-furdalásokat, iszonyú gondolatokat, és szomorú töprengéseket. Ezért hajhásszuk az önmagunkról való elfeledkezést a hiábavaló tevékenységekben és az örökös szórakozásokban. Félünk a szabadidőtől, mert az unalom jelének tekintjük, és azt hisszük, hogy a kívülről jövő gondok összevisszaságában és sokaságában találjuk meg azt a boldogító mámort, amelynek következtében úgy járunk-kelünk, hogy már észre sem vesszük, és többé nem érezzük önmagunk súlyát. Akik szeretnek, azok képtelenek egymással lenni, akik együtt vannak, képtelenek szeretni egymást, aztán kitör a háború: Irma gyászolja Hermant, Herman gyászolja Irmát, Valter gyászolja Lujzát, Lujza gyászolja Valtert, Berta gyászolja az anyját, Konrád gyászolja saját magát. Mindenki halott, csak az opera él. De hogy lehet az éneklés illúzióját kelteni éneklés nélkül, ki az az Albert, és mi történik ott, ahol leveszi a kezét az emberekről az Isten?” (Gálhidy Sára, Szauer Lilla) Gálhidy Sára a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen kezdte rendezői tanulmányait, majd a Freeszfe Emergency Exit programjának köszönhetően a salzburgi Mozarteum Egyetemen diplomázott. Azóta érdeklődése középpontjában a zenés színházi műfajok újraértelmezése áll. A darab írója Szauer Lilla, akinek írásait őszinte, filozofikus és gyakran misztikus stílus jellemzi. A produkció zeneszerzője és billentyűse Gyulai Sámuel multidiszciplináris zenész, aki a barokk recitativo-paródiák mellett jazz-pop hangzású beszédharmonizációkat komponált. A látványtervező Békési László szobrász, festő, és egyben az előadás szaxofonosa is. A hat fiatal színész mindegyike egyedi, karakteres előadóművész, akik jártasak az éneklésben, a táncban és a mesemondásban. SZEREPLŐK HERMAN, a Férfi: Sas Zoltán IRMA, a Nő: Kozma Veronika LUJZA, a Szerelmes: Fekete Patrícia BERTA, a Másik/ A HERCEGNŐ: Gálhidy Gizella VALTER, a Szerető: Regős Simon KONRÁD, a Beteg/SURIN ATYA: Turi Péter ALBERT, a Gyermek ALKOTÓK LÁTVÁNYTERVEZŐ: Békési László HARMONIZÁTOR: Gyulai Sámuel ZENÉSZEK: Gyulai Sámuel (nord), Békési László (szaxofon), Sas Zoltán (dob) A RENDEZŐ MUNKATÁRSA: Kocsonya Zsófi EGYEZTETŐ: Vajdai Veronika PRODUKCIÓS VEZETŐ: Varga Brigitta (Magnum Produkció) ÍRÓ, DRAMATURG: Szauer Lilla OSZTÁLYVEZETŐ TANÁROK: Ascher Tamás, Forgács Péter RENDEZŐ: Gálhidy Sára Az előadás Gálhidy Sára diplomarendezéseként a Csokonai Nonprofit Kft. és a Freeszfe Egyesület koprodukciójában készült. Támogatók: Csokonai Nonprofit Kft.; Freeszfe Egyesület; Újbuda Önkormányzata; The New Institute (Hamburg) Elkana Grant; 15 kerület Önkormányzata; Mozarteum University (Salzburg
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. dec. 8.kedd, 19:00 Jegyvásárlás →