IDEJE VAN A FÉNYNEK - a Baltazár Színház és az Artus közös produkciója

Artus Kortárs Művészeti Egyesület · Budapest

Fontos kérdései voltak ezek Jacques Lusseyran vak írónak a XX. században, és fontos kérdései a Baltazár Színház és az Artus együttműködéséből létrejött előadásának is, amelyet a francia író élete és két regénye inspirált. Az IDEJE VAN A FÉNYNEK c. előadást a két társulat vezetője, Elek Dóra és Goda Gábor közösen rendezte. A produkció valós történet alapján készült, a főszerepet Klabacsek Dániel vak színész játssza. a Baltazár Színházról… Az 1998-ban alakult Baltazár Színház az egyetlen olyan színtársulat hazánkban, melynek tagjai értelmi sérült, illetve látás- és mozgáskorlátozott színészek. A Baltazár egyszerre lát el művészi és társadalmi feladatot, hiszen lehetőséget teremt sérült emberek számára, hogy tehetségüket megmutassák, a nézők számára pedig, hogy megtapasztalják a bennük rejlő különleges tehetséget. A Baltazár legfontosabb célkitűzése, hogy előadásaikkal bebizonyítsák: a sérült emberekkel kapcsolatos előítéletek átírhatók –általuk színesebb és gazdagabb a világ. A társulat társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült emberek számára. Előadásaikkal – a színházszeretőkön túl – szociálisan érzékeny nézőket szólítanak meg. Előadók Klabacsek Dániel, Kovács Panka, Keresztes Anna, Kocsi Zsófia, Kőrösi-Fehér Nándor, Medetz Attila, Szilvásy Márton Alkotók Szövegek: Jacques Lusseyran, Vörös István Jelmeztervező: Kiss Gabriella Fénytervező: Kocsis Gábor Videó: Lukács Mihály Hang: Ragó Annamária Smink, haj: Nagy Réka Rendezte: Elek Dóra és Goda Gábor Támogatók: Magyar Művészeti Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat, Kulturális és Innovációs Minisztérium Külön köszönet: Claire Lusseyran-nak és Hevesi Mihálynak

Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:

IDEJE VAN A FÉNYNEK - a Baltazár Színház és az Artus közös produkciója

Időpontok