Kodály 144

Zeneakadémia · Budapest

Kodály több szálon is kötődött a Zeneakadémiához: itt tanult Hans Koessler növendékeként, majd csaknem fél évszázadon át szintén e falak között oktatott zeneelméletet, zeneszerzést és népzenét. Tanítványain, illetve a velük közösen kiérlelt Kodály-módszeren keresztül máig ható módon formálta a magyar zenei nevelést. Bár neve világszerte ezzel a koncepcióval forrt össze, a mai estén a zseniális zeneszerzőé a főszerep, akinek számos műve épp a Zeneakadémia Nagytermében csendült fel először. A műsor Kodály remekművei mellett nagyrészt olyan 20–21. századi hazai és nemzetközi alkotók munkáit vonultatja fel, akik valamilyen módon a mester örökségét gondolják tovább. A koncert rámutat arra, hogy minden nehézség ellenére „Kodály országa” nem ért véget: a kóruséneklés Magyarországon ma is élő, közösségteremtő erő, amely nem hamu, hanem továbbadandó láng. Josu Elberdin: Cantate Domino Zombola Péter: Exsultate justi Kodály: Angyalok és pásztorok Michael Barrett: Ndikhokhele Bawo Lautitia Gyermekkar Debrecen Vezényel: Nemes József Tóth Péter: Scherzo (Nagy László versére) Vytautas Miškinis: Gloriosa dicta sunt Kodály: Adventi ének Victoria: O magnum mysterium Kocsár: Exsurge cor meum (Fazekas Mihály versére) A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Rajeczky Benjamin ifjúsági kórusa Vezényel: Fábián Attila Kodály: Gömöri dal Kodály: Újesztendőt köszöntő Kodály: Este (Gyulai Pál versére, az 1902-es mű ősbemutatója) Kodály: A székelyekhez (Petőfi Sándor versére) Kecskeméti Énekes Kör Vezényel: Erdei Péter SZÜNET Kovács Zoltán: Adj már csendességet (Balassi Bálint versére) Kodály: Szép könyörgés (Balassi Bálint versére) Kodály: Székely keserves Kodály: Epigrammák Kodály: Öregek (Weöres Sándor versére) Kodály: Balassi Bálint elfelejtett éneke (Gazdag Erzsi versére) Kodály: A 114. genfi zsoltár Szilágyi Péter (orgona) Alma Mater Kórus Vezényel: Somos Csaba Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:

Kodály 144

Időpontok