Nikola Tesla - Végtelen energia

Pomázi Szabadtéri Színpad-Breier Farm · Pomáz

Főként Tesla felfedezéseinek és szabadalmainak köszönhető, hogy az elmúlt évszázad során az elektronikai eszközök a mindennapjaink nélkülözhetetlen részévé válhattak, hiszen példának okáért az okostelefon vagy a vezeték nélküli elektromos töltés alapelveit is elsőként személyesen maga, Tesla fektette le. A különleges személyiségű tudóst több ország is joggal érzi magáénak. Kevesen tudják, de a szerb származású, horvát területen született Tesla szakmai karrierje Budapestről, a Puskás Telefontársaságtól (első munkahelye) indult, később, már világpolgárként elérve Amerikába, ahol megvalósíthatta gyermekkori álmát, amikor is megtervezhette a Niagara-vízesésre épített anno világcsodának számító erőművét. És mivel a tudós sok egyéb más emberi, baráti szállal is erősen kötődött Magyarországhoz, ez a tény remek apropóul szolgált arra, hogy a TBG Production 2020-as nagy premierjének témáját ezen kiváló elmének szentelje. A két felvonásos, lendületes és rendkívül látványos zenés darab így amellett, hogy ragyogó szórakozást ígér, segíthet újra felfedezni, új oldaláról megismerni a mára közismert név mögött rejtőző csodálatos zseni elmét és életének rejtélyeit! A kétórás musical show a ma rendelkezésünkre álló legkorszerűbb show technikai elemek alkalmazásával teremti meg azt az egyedi látványvilágot, amely ismét lenyűgöz és elkápráztat, egyben izgalmas zenei és vizuális hátteret ad Tesla életének és a tizenkilencedik század hangulatiságának, bemutatva Smiljantól, Prágán, Budapesten, Párizson, New Yorkon és a Chicagói Világkiállításon át egészen a Niagara vízeséséig az akkori roppant színes és pezsdülő nagyvilágot. A darab létrehozásában a szakma hazai kiválóságai vettek részt. A dalokat az Artisjus és Fonogram díjas Sebestyén Áron jegyzi, a dalszövegekért és a dramaturgiáért pedig nem más, mint a mára Kossuth díjjal kitűntetett Müller Péter "Sziámi" felel. A szövegkönyvet Egressy Zoltán írta, a koreográfiát Szabó Anikó állította össze, a vizuális látvány világot a Forward Productions csapata, a jelmezek egyedi hangulatiságát Kiss Márk jegyzi. A produkció 2025. nyarán a világ legelismertebb, Ázsia legnagyobb musicalfesztiváljáról a DIMF-ről elhozta "AZ ÉV MUSICALJE" Grand Prize fődíjat. Író: Egressy Zoltán, Dalszövegíró: Müller Péter "Sziámi", Zeneszerző: Sebestyén Áron Rendező: Radó Denise, kreatív ötletgazda: Vona Tibor Arculat, kreatívok, grafikus: Tóth Attila Fénytechnika: MD Rental – Rech Bálint Fotó: Béli Balázs Főbb szerepekben: Nikola Tesla: Mikola Gergő Szigeti Antal: Szabó Máté Szigeti Adél: Györfi Anna Thomas Alva Edison: Kósa Zsolt Duka Tesla/Sarah Bernhardt: Füredi Nikolett / Kisfaludy Zsófi George Westinghouse: Kautzky Armand Bachelore/Lenin: Gerner Csaba

Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:

Nikola Tesla - Végtelen energia

Időpontok