Női autopatográfiák | Művészettörténeti előadás | Balajthy Boglárka
Hegyvidék Galéria · Budapest
Női autopatográfiák – Betegségnarratívák az 1980-as és 1990-es évek képzőművészetében Balajthy Boglárka képzőművészeti elemző októberi előadásában az „autopatográfia” és a képzőművészet kapcsolatát mutatja be. Az irodalomtudomány területéről származó kifejezés az önéletrajzi művek egy olyan alcsoportjára utal, amelyben az életrajzi elbeszélés egy betegség, baleset vagy traumatikus élmény köré épül. A kifejezést az előadás során olyan vizuális önábrázolási gyakorlatokra használjuk, amelyek első személyű perspektívát nyújtanak a betegség vagy a kórházi kezelés tapasztalatairól. A kortárs kultúrát áthatják a betegséggel kapcsolatos művek és ezen belül megsokszorozódtak a hangsúlyosan női tapasztalatokkal foglalkozó alkotások. Ennek egyik előzményének tekinthető, hogy a 20. század utolsó harmadában egyre nagyobb figyelem irányult a rák és az AIDS betegségekre. Ahogyan arra azonban Susan Sontag rámutatott „A betegség mint metafora” című nagyhatású esszéjében, a betegségek mai reprezentációi sok esetben továbbra is hasonlóan megbélyegzőek, mint amilyenek a 19. századi szifilisesek vagy „elmebetegek” ábrázolásai voltak. Az előadás során, tekintettel e kulturális örökség súlyára, olyan képzőművészek alkotásait vizsgáljuk meg, akik annak érdekében, hogy a beteg alanyokat, valamint a betegség tárgyát méltóságban ábrázolhassák, szembeszállnak a betegekről kialakult közhelyes és általánosító képekkel. Balajthy Borglárka három olyan alkotóra fókuszál prezentációjában – Hannah Wilke, Jo Spence és Katarzyna Kozyra –, akik saját rák diagnózisuk után irányították művészi gyakorlatukat az autopatográfiák felé. Illetve kitér olyan hazai alkotók munkáira is – Omara Oláh Mara, Horváth M. Judit –, akik szintén rögzítették a rákbetegséghez kapcsolódó tapasztalataikat. // Balajthy Boglárka képzőművészeti elemző, a Magyar Képzőművészeti Egyetem óraadó oktatója, az ELTE Esztétika Doktori Programjának hallgatója. Kutatási témája a kortárs önéletrajz-kultúra, az autofikció, a vizuális én-elbeszélések. Kritikái és tanulmányai többek között az Artmagazin, Új Művészet, Café Bábel és Alföld művészeti folyóiratokban jelentek meg. Előadó: Balajthy Boglárka képzőművészeti elemző, doktorandusz Időpont: 2026. október 21. (szerda) 18:00 Helyszín: Hegyvidék Galéria, 1126 Budapest, Királyhágó tér 10. Részvételi díj: 2000 Ft, hegyvidéki lakosoknak: 1000 Ft Jegyek kaphatók a https://hegyvidekgaleria.jegy.hu/ oldalon, valamint a Hegyvidék Galériában. Az eseményekre érkezéskor a lakcímkártya vagy a Hegyvidék Kártya felmutatása kötelező! Fotó // OMARA Oláh Mara: Na! Utoljára mentem orvoshoz!, 2006; olaj, farost, 20 x 16 cm; a művész és a Longtermhandstand jóvoltából.
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. okt. 21.szerda, 18:00 Jegyvásárlás →