Síppal-dobbal
Vaskakas Bábszínház · Győr
Síppal-dobbal Az előadás időtartama 20 perc, melyet 20 perc játékidő követ. Dramaturg: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) Zene: Rab Viki Mozgás: Bora Levente Rendező: Ujvári Janka (Jászai Mari-díjas) Játsszák: Rab Viki, Vitányi-Juhász István Az Aprók Színházáról: Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra. Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen. Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek, kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz. Ezt felismerve csatlakozott a győri Vaskakas Bábszínház a norvég szakemberek által elindított „Művészet a legkisebbeknek” elnevezésű programhoz az Aprók Színháza előadásokkal. Fotó: Orosz Sándor
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. nov. 14.szombat, 10:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 14.szombat, 11:00 Jegyvásárlás →