Szép nyári nap - Neoton-musical - a Veres1 Színház előadása
RaM-ArT Színház · Budapest
Böhm György – Korcsmáros György - Pásztor László – Jakab György – Hatvani Emese: SZÉP NYÁRI NAP A NEOTON MUSICAL Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres1Színház új előadásában. A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót. A táborparancsnok Tóth Antal a Szovjet-Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának vezetője, helyettese Kovács Jenőné, azaz Panni néni, az orosz tanárnő. Juli, Panni néni KISZ-titkár lánya, beleszeret a frissen érettségizett Varga Péterbe, aki szociológusnak készül. Péter édesapja 56 után disszidált. A két különböző neveltetésű fiatal szerelmét sokan nem nézik jó szemmel. Az építőtábor többi lakója is pesti tinédzser, akik ezeken a szép nyári napokon teszik azt, amit minden fiatal, vagyis dolgoznak, szórakoznak, összevesznek, kibékülnek, szerelmesek lesznek, de legfőképp énekelnek és táncolnak a máig népszerű Neoton slágerekre. Kell, hogy várj, Kétszázhúsz felett, Santa Maria, Don Quijote, Pago Pago, Ha szombat este táncol, Tini-dal, Holnap hajnalig és még sok más dal is elhangzik az előadásban. A Neoton dalok mind a mai napig nem hiányoznak egyetlen valamirevaló házibuliból sem – korra való tekintet nélkül! Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezek a slágerek ma Magyarországon ugyanolyan népszerűek, mint az ABBA együttes dalai. És több, mint harminc évvel a rendszerváltás után már felhőtlenül nevetünk múltunkon!?? Szereplők Varga Péter.............................. Braga Nikita Kovács Juli............................... Széles Flóra Sanya....................................... Vincze Márton Ria............................................ Ferenczy-Nagy Boglárka Öcsi.......................................... Oláh Béla Margó....................................... Bajor Lili Panni néni............................ ..Janza Kata Tóth Antal................................. Harna Péter Rózsika..................................... Zorgel Enikő Kovács Jenő............................. Janik László Tészabó.................................... Kékesi Gábor A Pesti Művésznő..................... Márkus Judit Továbbá fiúk, lányok, az építőtábor lakói; valamint a bácsszentmáriai Szovjet-Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói: Fésűs Ákos, Géczi Olívia, Maros-Szabó Réka, Murvai Márton, Kiss Csinszka Flóra, Kovács Dominik Róbert, valamint a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai Alkotók Jelmeztervező: Kemenesi Tünde Díszlettervező: Michac Gábor Zenei vezető: Nyitrai László Koreográfus: Bakó Gábor Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas A produkcióban elhangzó minden dal Pásztor László, Hatvani Emese, Jakab György szerzeménye. Kivételt képez a „Kell, hogy várj” című dal, amely Pásztor László és S. Nagy István közös szerzeménye, a „Sandokan, Sandokan” című dal Guido & Maurizio De Angelis szerzeménye. „A SZÉP NYÁRI NAP - NEOTON MUSICAL előadását a Szerzői Jogosultak különleges engedélyével az INTERSCENA Művészeti Ügynökséggel kötött megállapodás teszi lehetővé” Az előadást Korcsmáros György emlékének ajánljuk.
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. okt. 9. péntek, 19:00 Jegyvásárlás →