Túrajó séták - Művészek, rabbik, kereskedők és mártírok
TÚRAJÓ Extrém Kft. · Veszprém
Sétánkon végigjárjuk a veszprémi zsidók életének egykori színtereit, még az egykori zsinagóga tetejére is felmerészkedünk, és megidézzük a másfél ezres közösség kiemelkedő szereplőit. Miközben bejárjuk a Cserhát és a Vásárállás ikonikus helyszíneit, megelevenedik előttünk a nem is olyan távoli múlt. Sétánkat a Szabadság térről indítjuk és az izraelita temetőben és ravatalozóban zárjuk. A veszprémi zsidóság múltját felelevenítő sétánkon a temetőbe és a ravatalozóba is ellátogatunk, ezért fontos tisztában lennünk a következő öltözködési és viselkedési szabályokkal: - Férfi nem léphet be a temetőbe és a ravatalozóba fejfedő nélkül. Erre a célra bármilyen kalap vagy sapka megfelel. Kérjük a séta résztvevőit, hogy hozzanak magukkal fejfedőt! - Hölgyek semmiképpen ne viseljenek merészen kivágott ruhát, miniszoknyát vagy rövidnadrágot! Általános szabályként a hölgyeknek a szerény, visszafogott öltözet ajánlott. - A temető sírkövei régiek, a legkisebb mozgatásra, érintésre is megmozdulhatnak, leborulhatnak, elcsúszhatnak. Mindenkit arra kérünk, hogy kövesse a sétavezetőt és ne tartózkodjon a sírkövek közvetlen közelében! - A temetőben és a ravatalozóban személyiségi jogokra való tekintettel fényképezni tilos! Találkozási hely: Füge Kávézóban (Veszprém, Rákóczi Ferenc utca 3.) Útvonal: Szabadság tér – Thököly Imre utca – Szabadság tér – Kossuth utca – Brusznyai Árpád út – Mártírok útja – Izraelita temető és ravatalozó Séta hossza: 2 km Séta időtartama: 2-2,5 óra Séta nehézségi foka: könnyű Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő, illetve hölgyeknek testet fedő ruha, férfiaknak emellett tetszőleges fejfedő Parkolás: vasárnap ingyenes parkoló az Óváros téren Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a sétán mindenki a saját felelősségére vesz részt! A sétaszervező a séta alatt bekövetkezett balesetekért felelősséget nem vállal! A sétát tíz éves kor felett ajánljuk!
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. aug. 4. kedd, 18:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 15. vasárnap, 13:00 Jegyvásárlás →