Zenés beavató foglalkozás - 6-8 éves gyerekeknek - Liszt-kukacok Akadémiája
Zeneakadémia · Budapest
Foglakozásvezető: Mészáros Beáta Több év kihagyás után újraindulnak a Zeneakadémia nagy sikerű, szombat délelőtti zenés beavató foglalkozásai. A program kifejezetten az általános iskolai tanulmányaikat már megkezdő, 6–8 éves gyerekek számára kínál csoportos zenei élményt. A foglalkozások középpontjában minden alkalommal egy-egy hangszer áll, amelyet a Zeneakadémia tehetséges hallgatói mutatnak be a résztvevőknek. A beavatókon a gyerekek egy-egy zeneműhöz, zeneszerzőhöz kapcsolódó fiktív történetet játszanak el, miközben a drámapedagógia eszközeinek köszönhetően élményszerű tapasztalatokon keresztül ismerkedhetnek meg a zene alkotóelemeivel, a ritmussal és a dallammal. A foglalkozásokon a jól ismert Kodály-módszer mellett helyet kapnak olyan modern, multiszenzoros fejlesztő módszerek is, amelyek úgy támogatják az idegrendszer fejlődését, hogy közben a gyerekek észrevétlenül válnak a zene értő barátaivá.Foglalkozásainkon a gyermekek önállóan vehetnek részt, ezért jegyváltás csak számukra szükséges. A program ideje alatt a szülőknek nincs lehetőségük bent maradni, így körülbelül 90 perc szabadidő áll rendelkezésükre. Megértésüket köszönjük!
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. szept. 26. szombat, 10:00 Jegyvásárlás →
- 2026. okt. 31. szombat, 10:00 Jegyvásárlás →
- 2026. nov. 28. szombat, 10:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 5. szombat, 10:00 Jegyvásárlás →
- 2026. dec. 19. szombat, 10:00 Jegyvásárlás →