A szépség rítusai – Tolldísz és testfestés Amazóniában
Néprajzi Múzeum · Budapest
A kiállítás válogatás a nemzetközi hírű belga kulturális antropológus, Gustaaf Verswijver csaknem fél évszázados amazóniai kutatómunkája során létrejött archívumából, amely négy éve került a Néprajzi Múzeum gondozásába. A kutató rendkívüli alapossággal adatolt, rendszerezett anyagot adott át: több mint 47 000 fényképfelvételt, mintegy 90 óra filmanyagot, hangfelvételeket, jegyzeteket és közel 400 tárgyat. A mostani kiállítás ennek a hatalmas anyagnak az első, az amazóniai indián kultúrákra és az antropológiai fotográfia természetére fókuszáló bemutatása, úgy hogy a kutatót a terepmunkáira rendszeresen elkísérő felesége, Martine de Roeck fényképei is láthatóvá válnak. A tárlat középpontjában az önmagukat mebengokrénak nevező, de a külvilág által inkább kajapóként ismert indiánok körében 1974 és 2019 között készült felvételek állnak. A látogatók nemcsak ünnepi jeleneteket és mindennapi életképeket láthatnak, hanem betekintést nyernek a test átalakításának, rituális díszítésének kulturális logikájába is. Kiderül, milyen anyagokkal és technikákkal készülnek a testfestések, milyen mitikus eredettörténetekhez és rituális szerepekhez kapcsolódnak, és hogy a geometrikus minták és színek miként alkotnak egy pontosan szabályozott, a közösség számára azonnal olvasható vizuális nyelvet. Választ kapunk arra is, hogyan és miért tágították a mebengokre férfiak és nők a fülüket, valamint ajkukat: a test formálása nem egyéni döntés, hanem társadalmi státuszt és életkori helyzetet jelölő gyakorlat volt. A tárlat központi eleme a mebengokrék szépségfogalma. A kiállítás egyik legfontosabb felismerése, hogy a szépség ebben a közösségben nem pusztán látvány, hanem közös cselekvés eredménye: a test átalakítása, a díszek elkészítése és viselése, az ünnepen való aktív részvétel a közösség egységét és világképét jeleníti meg. A kiállítás azt is megmutatja, miként zajlanak a névadási és más rituális szertartások, hogyan válik az ünnep a társadalmi rend újrateremtésének színterévé. A fényképek arra is rávilágítanak, miben változott mindez az elmúlt öt évtizedben: Hogyan alakult át a mebengokre közösség kapcsolata a külvilággal? Miként változott a testhez és a meztelenséghez való viszony? Milyen új anyagok, testdíszek jelentek meg? A tárlaton az analóg és a digitális korszak fényképei egymás mellé kerülve teszik láthatóvá a kulturális változásokat. Mindeközben arra is választ kapunk, hogyan hatott a digitális technológia megjelenése az antropológiai kutatásokra és a helyi kultúrára. A kiállítás így nemcsak egy amazóniai közösség ünnepi világát tárja fel, hanem azt is, miként válik a szépség társadalmi nyelvvé, a test pedig jelentéshordozó felületté. Eközben azt is érzékelteti, hogy a kamera mögött állók hogyan próbálják vizuálisan megragadni és visszaadni az őslakosok szépségfogalmát, hogyan válik a fényképezés a kulturális fordítás eszközévé. A Néprajzi Múzeum gyűjteményébe került Verswijver-archívum fényképei mellett a látogatók a kiállításon megismerhetik a kutató filmfelvételeit és a mebengokre indiánok között gyűjtött tárgyait is. Kurátorok: Szeljak György, Csorba Judit, Danó Orsolya
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. júl. 26. vasárnap Jegyvásárlás →
- 2026. júl. 28. kedd Jegyvásárlás →
- 2026. júl. 29. szerda Jegyvásárlás →
- 2026. júl. 30. csütörtök Jegyvásárlás →
- 2026. júl. 31. péntek Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 1. szombat Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 2. vasárnap Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 4. kedd Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 5. szerda Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 6. csütörtök Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 7. péntek Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 8. szombat Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 9. vasárnap Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 11. kedd Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 12. szerda Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 13. csütörtök Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 14. péntek Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 15. szombat Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 16. vasárnap Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 18. kedd Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 19. szerda Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 20. csütörtök Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 21. péntek Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 22. szombat Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 23. vasárnap Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 25. kedd Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 26. szerda Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 27. csütörtök Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 28. péntek Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 29. szombat Jegyvásárlás →
- 2026. aug. 30. vasárnap Jegyvásárlás →