Túrajó séták - Bögre és Te-a Kossuth utcán
TÚRAJÓ Extrém Kft. · Veszprém
Tizen1, húszemeletes, 228 éves evangélikus templom: a veszprémi Kossuth utcán is érvényes a nagy számok törvénye. Minél többször végigsétálsz a Kossuth utcán, annál nagyobb eséllyel alakul ki benned az érzés, hogy a 60-as évek végi nagy utcarombolás és a „modern városközpont” megjelenése ellenére az emberek pontosan ugyanúgy sétálgatnak itt, mint száz éve tették. A Kossuth utca az ellene elkövetett brutális merénylet ellenére megőrizte az évszázadok során kiforrott korzó jellegét. Persze közben eltűnt néhány olyan emblematikus épülete (a kellemes kerthelyiséget kínáló Balaton cukrászda, a legendás Hungária Söröző vagy a központi Húsbolt), amelynek a sétánkon már csak a hűlt helyét tudjuk megmutatni. Sétánkat a Tizen1 Kávézó jóvoltából egy bögre teával indítjuk, majd meghallgatjuk a bal oldal közepéig még álló patinás házak történetét, megemlékezünk az átalakult házhelyekről, s végül a húszemeletes talán legfontosabb lakásának ablakából a város ikonikus épületeit vesszük szemügyre madártávlatból, miközben betekintést kapunk a társasház mindennapjaiba. Sétánkon meglátogatjuk a toronyház legelső és leghűségesebb lakóját, a ház egykori üzemeltetési vezetőjét, hiszen nála többet senki nem tud a „husziról”. A legrégebben lakott lakás a fantasztikus kilátáson túl azért is érdekes, mert lehetővé teszi az eredeti műszaki megoldások szemrevételezését. Találkozási hely: Tizen1 Kávézó (Veszprém, Kossuth Lajos utca 6.) Útvonal: Kossuth utca Séta hossza: 500 m Séta időtartama: 2 óra Séta nehézségi foka: könnyű Javasolt öltözet: időjárásnak megfelelő Parkolás: hétvégén ingyenes parkolóhelyek a húszemeletes alatt és a Hoffer Ármin sétányon A részvételi díj tartalmazza a tea árát. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a sétán mindenki a saját felelősségére vesz részt! A sétaszervező a séta alatt bekövetkezett balesetekért felelősséget nem vállal! A sétát tíz éves kor felett ajánljuk!
Válassz időpontot a jegyvásárláshoz:
Időpontok
- 2026. dec. 5. szombat, 16:00 Jegyvásárlás →